motiváció: irigység - "minden barátom teker", és a nagyon közeli munkahelyem
alap: 15 évesen kapott kerékpárom, ami annyira nem volt használva, hogy ha nem lennék hiú, alig kellett volna rákölteni. nade így meg szép is.
nélkülözhetetlen: öcsém és barátja
eredmény: egyedileg összeépített, a lehetőségekhez képest könnyű, kifejezetten szép és kényelmes, mégsem új bici
előkészületeim: a KRESZ átismétlése, javasolt kerékpáros útvonalak memorizálása, forgalom megfigyelése, más biciklisek megfigyelése, aggódó családtagok karbantartása, sisak beszerzése (aggódó családtagok karbantartására)
Első élmény - Városliget: máshogy néznek rád, ha van melletted egy bicikli.
Második, folyamatos: az eufória, amit a határok kitolása okoz. Az erő, amivel egy körben hozom fel a másodikra, a technika, amivel egy körben le is tudom vinni, a függetlenség az időjárástól, a távolságtól, a megosztott figyelem a forgalomra, burkolatra, testemre, szabályokra. A képesség megélése. A katarzis, hogy eddig hogy lehetett enélkül. És hogy mennyi mindent lehet.
Van még:
- döbbenet, hogy a sisakom felül nem összefüggő és befolyik rajta az eső
- nyugalom, a kapkodás meglepő hiánya
- tankönyvi testtartás egyenes háttal, csak úgy magától
- triatlonedző kolléganőm, aki minden nap tanít valami extrát
- a dilemma, hogy lehet-e szandálban biciklizni. Statisztikailag az első negyed órában nem lehet, utána már igen.
- szempontváltás, ahogy gyalogosként néztem a biciklisekre, és most fordítva
- számolatlan körök a Városligetben, a jelek szerint más állandó körözőkkel és futókkal
- kéz zsibbadás kb. 40 perc után
- butaság: ne induljak el víz nélkül
- napi kedves: öreg bácsi SchwinnCsepel kerékpárral, a csomagtartón vizes üvegecskével
- tegnapi kedves: mama, aki életigenlésnek nevezte a hozzáállásomat (miután bevallotta, hogy csak hóbortnak gondolta a dolgot)
- önérzet, mely szerint én nem megyek a járdán az egyirányú utcában szembe, inkább teszem a kis háztömbköröket (és megvetően nézek azokra, akik nem így tesznek - mert szabálytalanok!)
- türelmetlenség, hogy mikor mehetünk már Valahova.
Maja maga a szabadság, amit a nemvagyokképesrá elengedése jelent. A biztonság, hogy mindig van mit csinálni a magányban. A jókedv, mert szép és ügyes ő.
A tegnapi esernyős-versenybringás fiúnak pedig üzenem, hogy a bicikliút arra ment, amerre én, legközelebb hallgasson a helyiekre :))
