Az első tacskós találkozásunk talán egy hete történt. Az út túloldaláról nyüszítés kezdődött, majd a gazdával együtt izgatottan remegve érkező kolléga barátkozni kezdett Lemmyvel, aki azonnal hanyatt vágódott. Ma ismét a túlsó járdán feszülten figyelő tacskóval ismerkedtünk meg.
Korábban nem láttam olyat, hogy egymás számára ismeretlen kutyák így viselkedjenek. Olyan, mintha különlegesnek látnák egymást. Olyan, mintha a gazdák közt is valami régi, magától értetődő ismeretség lenne, hogy hát persze, nekem is tacskóm volt / van / lesz, mert... - és itt kezdődik a tacskósság. Lemmyhez is úgy nyúlnak, mintha A Tacskó egy darab folytonos valami lenne, amiből ha egyhez közöd volt, az összessel örök szerződést kötöttél. Akinek már nincs, a végletekig meghatódik. Akinek épp nem az van, elhatározza, hogy szerez egyet. Akinek van, mesélni kezd az eb pici koráról (adja magát a "Bubuka is ekkora volt, mikor elhoztuk" téma). Nekem nem volt másmilyen kutyám, de róluk mindenki ugyanazt mondja. Különböznek, emberszerűek, mindent értenek. A tied is sértődékeny? Én múltkor letérdelve kértem bocsánatot tőle. Milyen bátor, milyen élénk, milyen okos. Már most olyan büszkén jár, mint a felnőttek. Neked el merem mondani, mert neked is tacskód van. Akaratos, ugye? És makacs. És érzékeny, teszem hozzá minden alkalommal. Ráadásul tacskó még nem morogta meg Lemmyt, legtöbben azonnal játékba fogtak, de a félénkebbje is legalább megszaglászta és kicsit farokcsóvált - míg más ebektől kaptunk már ellenségeskedést.
Úgy tűnik tehát a szerető szívnek és az elfogult szemnek, hogy van a kutya, és van a tacskó. És ezt a tacskó tudja leginkább....
Én meg leginkább azt szeretném tudni, hogy ez az eb tulajdonképp törpe tacskó vagy nyúlász tacskó. (Három méretváltozatban léteznek ők, a normál kb. 9 kg, a törpe 5-7 kg, a nyúlász kb. 4 kg.) Tömegeket vezettem már félre, ha nem törpe. Aztán találkoztam a kéttacskós Mátéval, aki elgondolkodva csóválta a fejét: Csuri törpe, de ő négy hónaposan kétszer ekkora volt.... Füge és Csoki normál tacskók, óriásnak tűnnek Lemmyhez képest. Lizi, a mentett tacsi viszont kaninchen, vagyis nyúlász, és hát sokkal inkább el tudom képzelni a felnőtt Lemmyt az ő mérete környékén.
Szerencsére ez az identitásprobléma mindkettőnket hagy aludni éjszaka, és ha már itt tartunk, a fejlődés következő lépése a jelzőkutyaság - kopogásra, kaputelefonra, éjjeli zajokra és az Andrássyn tekerő hangos söröskocsikról kurjongató elemekre is figyelmeztetni kell a gazdit. Éjjeli zajokra is. Mondom.
