Elmélkedős nap van, és találtam valamit, szabad (sajátos) fordításban adom tovább.
Arról szól, hogy megismersz és megismerődsz. Emlékszem, mikor egyszerre nem volt furcsa többé, hogy a bibliai görögben a megismerés szót használják a szeretkezésre. Valaki megismer valakit. Az érzékek tudása. Ezzel a tudással bíznak egymásban a szerelmesek. Egymás tudása, nem a testé, hanem keresztül a testen, az önvaló megismerése, a valódi Ő, a végső pillanatban, ahol az álarc lehull. Az én minden más formája felajánlás a nyilvánosság számára. Megosztjuk elevenségünk, gyászunk, durcásságunk, dühünk, örömünk.... odaadjuk bárkinek, aki épp a közelben van, barátoknak és családnak - talán az illetlenség pillanatnyi érzésével, idegeneknek - habozás nélkül. Szeretteink múlékony kereskedéssel részesülnek belőlünk. De párként ragaszkodunk hozzá, hogy odaadjuk magunkat egymásnak. Milyen magunkat? És mi marad? Mi van még, ami nem lett kiosztva, mint egy pakli kártya? Az érzékek tudása. Személyes, végső, kompromisszum nélküli. Ismerni, ismerve lenni. Mélyen tisztelem ezt. Ha ez a tiéd, gazdag vagy és nagyvonalú lehetsz az osztogatásban - ő sétál, beszél, nevet, megértően hallgat, lerúgja a cipőjét és az asztalon táncol - ő mindenkié, de ez nem jelent semmit; ha nem telik a népnek kenyérre, hát egyenek kalácsot, az ismerés valami más. Az a kártya, ami a kezedben marad.
(Tom Stoppard, innen)
