Ismeretterjesztés vol 2.
Azt hittem én, szégyenszemre szakmai tévedésként, hogy majd ha lefülelem a neurózist (meglett, itt), az a néhány életkor, aki bennem lakik, szépen lassan felnő, és leszünk mind 32 évesek. A tévedés pedig abban állt, hogy elfeledkeztem sokunk életének fontos szereplőjéről, a kritikus szülőről. Mármint nem te, anyu, hanem a saját belső szülői részem.
Mikor először hallottam róla, nem kritikus szülőnek hívták, hanem szadisztikus büntető szülői ágens volt a neve, ami egyébként sokkal jobban megragadja a lényeget, hogy:
Ez itten szopat engem.
A bennünk lakó szülőt részben saját szüleinkből-nevelőinkből-tanárainkból, részben soha ki nem mondott, de valahogy mégis törvénnyé vált belső parancsokból, valamint erkölcsi alapelvekből és még ki tudja mikből építjük fel. Míg a neurotikus gyerek fél, és félelemből védekezik, addig a kritikus szülő csak oszt és szajkóz és figyelmeztet és dorgál és büntet. Van neki pozitív funkciója is, de itt most a szorongató hatásai fognak következni.
Ilyeneket mond pl.
- aki nem képes megteremteni, amire szüksége van, az életképtelen.
- ha nem találtál új munkahelyet, az csak azt bizonyítja, mekkora egy szerencsétlen vagy.
- szégyelld magad, megint kudarcot vallottál, bár ez várható volt.
- ételt nem dobunk ki. FIFO-ban eszünk. nem baj, ha nem ízlik vagy megromlott.
- a párkapcsolat, az így és így és így néz ki. a tisztességes nő nem viselkedik úgy, hogy. aki máshogy viselkedik, az ne csodálkozzon, ha nem kell senkinek.
- szerinted ez, amit te csinálsz, ez valami? hát nézd már meg az ismerőseidet. mindenki jobb nálad.
- maradj csöndben. ha ellentmondasz, senki nem fog szeretni.
- úgysem fog menni.
- szedd már össze magad!
- elég lesz az, nem kell olyanba fognod, ami nem neked való. te ehhez nem vagy elég (szép/okos/magas/nőies).
- nálunk senkinek sem sikerült (sok pénzt keresni), neked sem fog.
- lehet, hogy most úgy teszel, mintha (jó pszichológus lennél). de ez csalás, te is tudod.
- persze hogy a te hibád. meg az is. meg az egész.
- ha nem vagy tökéletes, nem fognak szeretni.
- te ezt nem érdemled meg. neked ez nem jár.
És ilyeneket ad a szánkba:
- azért nem lett volna szar, ha szólsz, hogy később jössz!
- jó, látom nem megy, akkor ne is erőltessük.
- mégis mit kellene még mondanom, hogy megértsd, hogy...
- hogy lehetsz ilyen gyerekes?
- persze, lehetne igazad is, de nincs. soha.
- titeket tényleg nem zavar, hogy (koszos a zuhanytálca)?
- hagyjuk. tökmindegy. (de azért érezd csak rosszul magad!)
- bár kettőnk közül nem én vagyok a férfi, de akkor tessék, megcsináltam.
- szedd már össze magad!
Nohát. Ő az. Gyötri az ént és a másikat, hallkan, észrevétlen. Mindannyiunknak van belőle. Ha előkerül, el kell hallgattatni és vissza kell evickélni valahogy felnőtt üzemmódba. Ehhez viszont sok szeretet kell, azt hiszem. Az első lépés, ami nekem működik, ha lecserélem a kritikus szülőt szerető szülővé. Segítenek a terápiák, ahol aránylag könnyedén tudok szerető szülője lenni mindenkinek. Szerencsém van. Ott tanulom a szeretést.
És mi van velem, magammal?
Miért gyújtok rá néha még mindig, ha nem esik jól soha?
Miért akartam rántással főzni, mikor utálom, és ezért sosem sikerült?
Miért keresem a rövidterápiás módszereket, mikor nem érdekelnek és a hosszú folyamatokban vagyok jó?
Miért szégyellem a munkám, amiért mindenki más felnéz rám?
Miért frusztrálom magam azzal, hogy rendszeresen kell keveset takarítani, mikor mindenben a ráhagyás-felhalmozás-egyszerreintézés a működésem?
Miért követelek olyat, amit a másik nem tud megtenni, nekem pedig nincs is rá szükségem?
Ennyi van belőle már csak. Mióta észrevettem, gyorsan fogy az ereje. Még azért nála van pár százalékom.
Pedig egyszerűbb lenne mindig így, nem szorongva és nem büntetve, csakúgy önmagamnak lenni.
