Streetfood

Mondták az urbán blogok egy időben, hogy Budapestnek több utcai étkezde kéne, aztán hogy már jobb a helyzet, aztán most nem tudom, mi van épp, mert nincs időm urbán blogokat olvasni. Az mindenesetre tény, hogy a bloggerek nem kutyák (wow...), mert kutyaszemmel nézve a Belvárosban nagyjából minden ehető. Lemmy erre 3-4 napja döbbent rá, én ezzel egy időben két dologra döbbentem rá: előre kell pásztáznom a járdát ételmaradékok után, valamint sötétben sétálni szívás, mert nem látom a járdán az ételmaradékot. Az alábbiakat szedtem ki a szájából: chips, keksz, savanyúcukor, kifli, szilva, szilvamag, tészta. Azt nem tudom, miket evett meg, de nem mindig vagyok elég gyors.

Ezért azt találtam ki, hogy amikor nem eszik meg valami tiltott egységet, megjutalmazom. Nade "nem"-re nem lehet jutalmazni, azt nem tudja összekötni a tacskóagy. Tehát új kunsztot tanultunk ma az "ül-futifuti-ül" mellé, Lemmy a nevére felkapja a fejét, leül, és..... marad. Ha elég sokáig marad és néz a szemembe (kutyaoviban tanultuk), akkor kap jutalmat.

Három (3) kísérletből tanulta meg.

Találkoztunk a héten Dórival is, aki tündéri kamaszlány és gyakorlott kutyaelvesztő ("á, nem mindig jön vissza, néha otthon vár a kapuban, én meg máshol keresem"), egy kerékpárral kutyát edző tetovált hatvanas gyerekpszichológus nénivel ("mindent értenek ám, amit beszélünk - de látom rajtad, hogy neked ezt nem kell magyarázni"), Danival, aki öreg és fáradt kutya, valamint döbbenetesen puha is, és Lunával, aki saját bulldog-lelkesedését alábecsülve szörcsög a hámban, mikor gazdái visszafogják Lemmy érdekében. Pedig csak játszani szeretne.

Az utcán most amúgy is jobb a viszonyunk, mint itthon, mert hazaérve nem pont ugyanazt akarjuk. Ő velem játszani, én meg egy kis nyugit. És elértük azt a határt, hogy ha nem tudok kicsit magammal foglalkozni, türelmetlen vagyok vele. Közhely, de akkor lehet a másik az első, indulat és frusztráció nélkül, ha valójában te vagy az első magadnak. Most ezt tanuljuk, hogyan legyen idő mindkettőnkre. (Nehéz következetesnek lenni, ha az egyik fél nyüszög, kerreg, borzasztóan sajnálja magát és esetenként ugat.)

És ma a "marad" mellett rendkívüli dolog is történt: "Tényleg, Lemmy a neve? A Motörhead énekese után?"

Mióta várok erre a mondatra.... Új időszámítás szelét érzem :)