Találjunk ki mostmár valamit.
Már nem fáj a lábam, már kialudtam magam, már béke is van, nincsenek szorongós hangok a fejemben. Most mi legyen? El kéne dönteni, mit szeretnék... Minden hiába, az összes figyelemelterelésem elhagyott, pedig a neurózis-kártya azért sok kellemetlen kérdéstől megóvott korábban. Például ettől is, hogy mit szeretnék kezdeni magammal.
A Zsófi (stiláris névelőhasználat!) kérdezte tegnap, hogy akik boldogok a kapcsolatukban, hogy csinálják. Szerintem úgy, hogy ez volt nekik a céljuk, kitalálták, hogy férfi/nő-házasság-gyerek, és ezen a tengelyen vannak épp valahol. És hagyjuk most azt, hogy ők találták-e ki, vagy a szüleik, vagy a társadalom, meg hogy mi lesz öt év múlva, mert erről beszélek vagy három éve, és ez egy másik kérdés. Mindegy, van kitűzött cél, és oda megy az út. Azt hiszem, nekem is vannak ilyenjeim. Valahol. Sőt, mikor ezen a vágányon voltam, megvalósult, pont ez történt, csak aztán mégsem szerettem volna.
Szóval hol vannak az enyémek és mik azok? Itthon vagyok három hete és... jó. Nem csak az a része, amikor nem kell semmit csinálni és el vagyok látva, főleg, hogy mindig csinálok valamit és nehezen hagyom magam ellátni. De van ebben valami nagyon meleg és otthonos. A lakásom is azzá vált lassan, és én is megleptem magam, ahogy nem engedtem a csábításnak, nem húzódtam vissza és küldtem el mindenkit, vagyis nem produkáltam a "rosszul vagyok, ezért nincsenek is érzelmeim"-et. És jó, tényleg. A nap nagy részében elégedetté tesz, hogy annyi hírt olvasok el, amennyit bírok, szemezgetem őket a barátaimnak, kommunikálok on- vagy offline, írok, kultúrálódom. Hasonló öröm a pakolászás, az, hogy rend van körülöttem, hogy bármikor jöhet bárki és szívesen tudom látni. Hogy (többnyire) jelen tudok lenni a szeretteimnek, értelmesen meghallgatni őket, helyenként értelmesen visszajelezni. Felület lenni. És mondják is, hogy jó, nekik is. Hogy nem kell sietni semmivel. Én.. azt hiszem nem vagyok gyors és nem is szeretek az lenni, hogyha hagynak, akkor ez a tempóm. Így tudok nyugodt lenni, így van időm feldolgozni a hatásokat, amik érnek, ennyi alvással, ennyi figyelemmel. Úgy vagyok jól ebben, hogy nem hiányzik a munka, mert elég az alkotás magamban és a kapcsolataimban. Újdonság ez nekem, igen régen akartam utoljára tisztes htb lenni. Pedig ez valami olyasféle, nem? És ne számoljunk most azzal, hogy jelenleg a htb-lét, fenntartóm hiányában nem opció - ha tényleg azt szeretném, fog kerülni hozzá férfi is, azt hiszem.
Na és akkor mi van a szakmámmal? Mert halványan emlékszem, hogy néhány hete milyen lelkesedéssel vetettem magam bele, kitalálandó, milyen irányba menjek tovább. Szívtam magamba meséket, analízist, agykutatást, társadalmi egyenlőséget. Mert itt van ez az érzés, hogy most valami nem tud kivirágozni a tehetségemből, de ha megtalálnám, amit csinálni szeretnék, akkor tudnék alkotni benne. Mert annyi érdekes dolog van mindenfelé. Biztosan olyanok is, amik hozzám illeszkednek. Többféle akár. Illeszkedni akarok én is.
Ami meg kivált bennem mozdulást, az nem feltétlen pszichológia. És ezzel is bajban vagyok: az van-e, hogy amikor itt lenne az ideje valamiben elmélyedni és jó lenni benne, továbbállok. Mert tény, hagytam elmaradni és hagytam félbe neuropszichológiát, drámát, családterápiát, phd-t. Mindet pénz miatt, de ez nem válasz. Lehet, hogy menekülök. De lehet, hogy én nem elmélyedős vagyok, hanem végigsimítós. A mai mintavétel alapján az állat-ember kapcsolat, fogyatékos esélyegyenlőség, bántalmazott nők, szegénység, beteg gyerek, környezettudatosság-terjesztés vált ki érdeklődést (és kezdek el meghatódni, igen!). Ami még rendszeresen előfordul: függők, rehabilitáció, bármilyen sérülést követő fejlesztés, érzékenyítés, a "találd meg magad" és a "hogy segíthetsz másokon".
Őrület, de tíz év alatt először jut eszembe, hogy a környezetgazdálkodási tanulmányaimat is beépítem az önmagamról alkotott képbe és a terveimbe.
Meg az is, hogy én, a konformista biztonságpárti, ezúttal láthatóan niche-t keresek, és nem munkahelyet.
A környezeti tényezők/erőforrások tengelyei által meghatározott sokdimenziós absztrakt térnek azon része, melyben a populáció fennmaradni képes. A környezeti tényezők olyan paraméterek, melyek hatással vannak a populáció növekedésére. A topográfiai tér és az idő nem ilyenek, tehát nem niche-dimenziók. A niche szigorúan absztrakt térben értelmezhető fogalom. A környezet a valós térben allokálódott niche.
Tökéletes. Mert a fennmaradás nem túlélést jelent (nekem, a populációnak), hanem gyarapodást. A tér és az idő pedig nem dimenziók itt. Ideje, amikor eljön, és tere, ahol van. Majd oda allokálódik, meg én is.
Szóval... Mi legyen ezekkel? A rémület már megvan, de hol az álom? Melyik? Ezek kölcsönösek vagy kizáróak? Phd-s htb? Vagy?
Help.
