Ezt a kiskutyát szabadnak és bátornak fogom nevelni. Anyailag.
Ma döntöttem így, mikor először láttam ok nélkül tartani valamitől - egy luktól a járdán - és megrázó volt, ahogy lefekszik és nem mer továbbmenni. Igen, olyan, mint egy gyerek. Vagy olyan, mint én, a gyerek. Ne féljen, ha nem kell. És hatalmas győzelem volt, ahogy a jutifalivirsli segítségével végül meghódította azt a lukat.
Lemmy kicsiként került ide, nagyon kicsiként, ő volt hármójuk közül is a legkisebb. És aki a legtöbbet rágott. Nem tudom, a többiekkel azóta mi van, ő továbbra is rág. Lemmy emellett bámulatosan tapintatos kiskutya - ezt vettem észre rajta először. Nagyon figyel, nagyon szeret. Eddig két dologban különbözik egy gyerektől, (1) nem kódolódik benne minden szülői hiba (bár ebben még nem hiszek egészen, de eddig nem látszik rajta, hogy tönkretettem volna), valamint (2) amikor fél, nem szabad megnyugtatni, mert a simogatást megerősítésnek veszi, "ügyes vagy, hogy félsz" alapon. Náluk olyankor figyelmet kell elterelni.
Ma volt a második sétánk, és visszatért az érzés, mennyire szeretek sétálni és gondolkodni. Nagyjából ez a kettő vagyok, mostanra pórázzal. Mikor biciklizni kezdtem, a biciklisek látása lett az enyém, azóta is megvan. Most a kutyákra, kutyásokra figyelek, külön világ. Lemmy kb. egy órát bír most, és a végére elfárad. Néha virsli-motiválttá válik, de nem dőlök be neki. Bár, ja és erről akartam még ma írni, a kutyaoviban tanultuk, hogy ilyen kicsi jószágnál még a kötődést alakítjuk ki (mondjuk ez a kutya ennél kovalensebben már nem tudna hozzám, de csiszolgatjuk persze), ezért miiindent megerősítünk, amit csinál, és mindent ignorálunk, amit nem kéne csinálnia. Ezért lépten-nyomon kapja a virslit séta közben, és én ezzel egyetértek. Hogy hogyan ignoráljam az egyre manipulatívabb nyüszögést-vakkantást-hangosanugatást, azt még nem tudom, a mai összeveszésünk csúcsaként felemeltem és addig néztem a szemébe, míg elszégyellte magát. Mentális hadviselés....
Szóval végül kutyás lettem, ami életforma. Régen voltam olyan békés, mint ma reggel, mikor összebújva hallgattuk a vihart.
